+36 70 628 38 92

Rólam

Tarjányi Lászlóné, természetgyógyász, Biorezonancia, egészségügyi állapotfelmérés, biorezonanciás kezelés nelson, Kiskunfélegyháza

Tarjányi Lászlóné

Bioenergetikus, természetgyógyász

Bioenergetikus

Szeretettel üdvözöllek az oldalamon!

Tarjányi Lászlóné vagyok.

Közgazdasági tanulmányokkal kezdtem a felnőtt életem, csak hamar 26-28 évesen a természettudományok, illetve a természetgyógyászat felé fordultam. Ennek legfőbb oka az volt, hogy egy ismeretlen betegség miatt 2 év klinikai kezelésre szorultam, két maréknyi gyógyszer kíséretében és egy zárójelentéssel, miszerint: „Ön nem gyógyítható” híres Professzor aláírásával.

1995-ben az Ormos Természetgyógyász Intézetet választottam első körben. Itt el is kezdtem tanulmányaimat. Körülbelül 3-5 hónap alatt meggyógyult a „gyógyíthatatlan betegségem”.
Életem pozitív irányt vett, tanulmányaimat lelkesen folytattam az Aura Természetgyógyász Oktató Intézményben. Később szakvizsgákat tettem anatómiából, egészségügyből, természetgyógyászatból. Így lettem szakosodott Bioenergetikus, és valamennyi alternatív gyógyító lehetőséggel megismerkedtem.

7 év dinamikus, lendületes tanulás és vizsgák után 2002-ben kezdtem el dolgozni a Nelson-féle Biorezonanciás-géppel. Legnagyobb örömömre sok embernek sokat tudok segíteni, az egészséges állapot létrehozásában, és annak megtartásában.

Vélemények

Vendégeim, akiknek már segítettem a gyógyulásban.

idézet

26 évesen 160-180-as vérnyomásom volt. Félév alatt jártam körbe az orvosokat. Nem akartam vérnyomás csökkentőn élni, mert ismerem a mellékhatását potencia vesztést okoz. Biorezonanciás géppel való találkozásom és Marcsi ‘titkos receptje’ a tündértej 4 hónap alatt rendbe hozott. 38 éves vagyok normál vérnyomással, gyógyszert nem szedek. Köszönet és hála.

L. Zs.

idézet

Nagyon nagyon levoltam gyengülve magamhoz képest. Minden orvosi vizsgálat eredménye negatív volt. Biorezonanciás gépre jelentkeztem, mint utolsó szalmaszál. A kezelés során kiderült, hogy a nyirokrendszerem ‘nagytakarításra’ tisztításra szorul. 1 kezeléssel elindítottuk és a megfelelő terméket Marcsi ajánlatára beszereztem, illetve 6 hétig fogyasztottam. Láss csodát, kezdtem erőre kapni, majd az eredeti állapotom helyre állt.

F. E.

idézet

Refluxal küzdöttem. A biorezonanciás gép helicobacteriumot is talált, pedig voltam vizsgálatokon. A gyógyulás folyamatát a kezelés elindította. Pontos receptet kaptam a baktérium kiírtására és legalább tíz féle leírást általában 3-4 féle termékből, refluxom kikezelésére. Ebből válogathattam, saját intuícióm szerint. A reflux a múlté, mindenki figyeljen az életmódjára, ez a nagy tanulság. Köszönettel!

G. H.

idézet

Hipochonder voltam, kb. 1 éve kezdődött. Szorongtam és féltem mindenféle betegségtől. Ezt tökélyre fejlesztettem annyira, hogy izgalmamban negyedóránként kellett mosdóba menni. Az összes orvost ismertem, a környékbeli kórházakat, rendelőintézeteket. Félévig folyamatosan látogattam őket, majd 40 éves léttemre édesanyám vitt el Marcsihoz a biorzeonanciás gépre. Mentális kezeléseket kaptam és egy füzetnyi instrukciót, melyet szorgalmasan lejegyeztem hogyan éljem az életemet? A gép lexikális tudása és Marcsi szenzációs ötletei hatására 6 hónap elteltével ugyan, de elmúlt az agyamból ez a beteges félelem és a negatív gondolataim. Köszönet mindenkinek!

R. S.

idézet

17 évvel ezelőtt hallottam a Nelson féle biorezonanciás gépről és Tarjányiné Marcsi természetgyógyászról. Mivel sosem szerettem orvosokat látogatni, gondoltam kipróbálom. Üzletember létemre az életvitelem nem nagyon volt összeegyeztethető az egészséggel, így nagy bátran felhívtam vérnyomásos, és idegrendszeri problémáim megoldásában reménykedve. Legnagyobb meglepetésemre 6 hétre tudott időpontot adni 2006-ban, amikor Ő már elismert volt. Én reménytelennek éreztem magam, Ő pedig kíméletlenül, de kedves hangnemben ezt meg is erősítette, „amennyiben nem tudok változtatni, az egészségi állapotom romlani fog, de sebaj a doktorok majd megoldják”. Nem mondom, hogy jól hangzott, de olyan sok megoldást ajánlott, hogy abból még én is kitudtam választani a nekem megfelelőt. Néhány kezelésen részt vettem és többé-kevésbé betartottam a javaslatait és mindent megcsináltam, amit kért, mert lehetetlent nem kért. Azt hiszem ez volt az újjá születésem időszaka. Nem is volt nehéz, persze elsőre kerestem a kifogásokat, mégis megcsináltam. Nagyon örülök neki, hogy a jó sorsom összehozott Marcsival, ennek köszönhetően, ha lehet így mondani megjött az eszem és sokat adok az egészségemre. Rendszeresen látogatom Marcsit. Minden évben megnézetem magam. Rendben vagyok hallelujja!!!

Cs. K.

idézet

Ausztráliában éltem 10 évet. 2 éve hazatértem és megmagyarázhatatlan bőrkiütések, sebek jöttek ki rajtam, amit klinikán kivizsgáltattam. Rendkívül ritka betegség diagnózist kaptam, sok gyógyszert, de nem alakultam. Ismerősöm ajánlotta Marcsit. Ő azt mondta, az okot meg kell találjuk, pár kezelésen részt vettem. Az ok meglett, Ausztráliában 5-6 évvel ezelőtt kígyómarás következményeként, kígyóméreg lappangott bennem. Géppel elkezdte kivezetni a szervezetemből a méreganyagokat, és az immunomat erősíteni, illetve nagyon kedves és teljesen ingyen az általam vitt, legolcsóbb babakrémembe saját receptje szerint gyógy cseppeket tett, amivel külsőleg is kezeltem magam. Megszabadultam az arcomon-kezemen mindenhol látszó kellemetlen problémától, ami tanárnő létemre rosszul vette ki magát, nekem pedig nagyon kellemetlen tüneteket produkált, amit sok aggodalommal éltem meg. Átértékelődött az egészséges életmód iránti gondolkodásom.

M. J.

Biorezonancia, állapotfelmérés, Nelson gép Kiskunfélegyháza

Várlak szeretettel!

Ha kérdésed van a biorezonanciával kapcsolatban,

vagy szeretnél bejelentkezni állapotfelmérésre, vagy kezelésre, szeretettel várom hívásod!

Tarjáni Lászlóné, természetgyógyász, Biorezonancia, egészségügyi állapotfelmérés, biorezonanciás kezelés nelson géppel, Kiskunfélegyháza